„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Az UEFA illetékes testülete pénteken elutasította az MLSZ fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.
Az MLSZ arról számolt be a honlapján, hogy ez a büntetés a következő hazai rendezésű, UEFA-versenyrendszerben lebonyolításra kerülő találkozóra vonatkozik. Ez nem a világbajnoki selejtezősorozat első hazai meccsét, az október 7-ei Svájc elleni mérkőzést jelenti, mivel az a nemzetközi szövetség, vagyis a FIFA égisze alá tartozik.
Az UEFA a szeptember 4-én rendezett Magyarország-Románia Eb-selejtező miatt büntette meg az MLSZ-t, amelyre a zártkapus szankció mellett 70 ezer eurós (21,84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. A szeptember 17-én nyilvánosságra hozott első fokú döntés után kiderült: az UEFA biztonsági ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében. Az egyik, hogy a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt, a másik a rasszista magatartás, a harmadik pedig a menekülőutak blokkolása volt.
Az MLSZ fellebbezett, és mivel a fellebbviteli testület csak most hozta meg a döntését, így a magyar válogatott előbb októberben a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégok elleni pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtte játszhatta a Groupama Arénában. Az MLSZ korábban szabályszerűnek, de kifejezetten aránytalannak, túlzónak, az MLSZ törekvéseit semmibe vevő, a sportszerűen drukkoló magyar szurkolóknak kimondottan rossz üzenetet küldő döntésnek tartotta az UEFA ítéletét.